Akkor szívesen bemutatkozom. Budapesti, 45 éves, ám fitt (52 kg), fiatalos, lelkes tanácsadó vagyok. Olyan, aki komolyan veszi azt, amiről beszél, az embereket, a munkáját és az üzletet egyaránt. Jó egészségnek örvendek, jó formában vagyok újra, fittebben, fiatalosabban élek. Mindezt a HERBALIFE-nak és a nyitottságomnak köszönhetem. Én és a HERBALIFE
Az utóbbi 10 évben vállalati tanácsadóként dolgoztam, ám valami másra is vágytam. Régebben is érdekelt a testi-lelki egészség, és a sors úgy hozta, mert fölszedtem jó pár kg-t, hogy rátaláltam a HERBALIFE termékekre. Nem engem találtak meg a Herbalife-fal, hanem én találtam rá, az Interneten, pedig akkor még a nevét sem hallottam a cégnek, a terméknek. Kerestem valamit, ami biztonságos és működik. Nem koplalásra és egyoldalú diétára vágytam, mert az ideig, óráig, hat, de az egészség bánja. A Herbalife volt a legmeggyőzőbb az előzetes információk alapján. Kipróbáltam és működött. Karcsúsodtam, mégpedig látványosan, gyorsan. A felesleges kilóimtól boldogan szabadultam meg (9 kg), de valami csodálatos ajándékot is kaptam pluszként a HERBALIFE fogyasztása alatt. Én nem voltam beteg, de ma már tudom, egészséges sem. Pozitív változások, amelyeket "ajándékba" kaptam. Örökös fejfájással küzdöttem. Pici gyermekkorom óta nagyon fejfájós voltam, és sok vizsgálaton átestem, mindhiába. Nap mint nap szedtem be a fájdalomcsillapítókat, néha reménytelenül. Elfogadtam, hogy fejfájós vagyok. Ha front volt, ha kimerült voltam, ha nem aludtam stb., mindig volt mire fogni, tudtam, jön a fejfájás, és mindig, mindenütt volt nálam fájdalomcsillapító. Igazán nagyfogyasztó voltam.
Alig fogyasztottam pár hete a QuickStart alapprogramot, amikor észrevettem, hogy egyáltalán nem fáj a fejem. Nem fáj a fejem! 3 év távlatából, nap mint nap megerősíthetem azt magamban, hogy nem vagyok fejfájós ma már!!! Aki hasonló cipőben jár(t), mint én, vagy a közvetlen családjában van egy fejfájós ember, csak az tudja igazán, mit jelent ez. A Herbalife segített. Mégsem így születtem, mégsem kell együtt élnem ezzel a folyamatos fájdalommal. Több egyéb területen is pozitív változást éltem meg, de talán csat azt az egyet emelném ki, amelyik szintén nagyon sokat javított a közérzetemen. Rendkívül jó hatással vannak a termékek a kedélyállapotomra. Lelkileg sokkal kiegyensúlyozottabb, vidámabb vagyok. Kevesebbet alszom és több energiám van. Egyszerűen jól érzem magam. Mindezt az egészségjavulást ajándékként kaptam a HERBALIFE-tól a fogyásom mellett. Micsoda kincs ez nekem! Ahogy én látom, ahogy én gondolkodom...
A kezdeti tapasztalatok után, egyre lelkesebb lettem és azt mondtam magamnak. "Ági, ezt a terméket minél több embernek meg kell mutatnod. Te is boldogabb lettél volna, ha hamarabb ismerted volna." A lelkesedésemet és a meggyőződésemet csak fokozta az, amikor másnak is ajánlottam az alapprogramot, kipróbálták, és ott is működött.
A termékek fogyasztásán, az egészséges táplálkozáson túl fontosnak tartom, hogy egyre tudatosabban éljünk. Tudom, nem mindenki akar lefogyni, nem mindenki akar egészségesebben élni, és nem mindenki tudja, akarja felvállalni a felelősséget saját élete, egészsége felett. Sok esetben ez nem pénz kérdés, hanem szemlélet, tudatosság és felelősség.  Szívem szerint minden család asztalára odatenném az alaptermékeket, mert tudom, milyen értékű ajándékot kapnának (és most nem pénzbeni értékre gondolok). Még ha ingyen lenne, sem fogadná és fogyasztaná mindenki, mert az ajándék használata, fogyasztása változtatásra késztetné őket. Aki csak változást vár el, de változtatni nem akar, annak nem tudok segíteni. Úgy gondolom, ahhoz, hogy valaki változást érjen el az életében (ez lehet munkahelyi, egészségi, alakformálásra vonatkozó, életminőségbeli javulás stb.), öt fontos dolog feltétlenül szükséges hozzá: Erős vágy, erős motiváció, mert amire nem vágyunk, az nem is lesz a miénk. Erős hit, mert ha mi magunk sem tudjuk elhinni, hogy sikerül, akkor könnyen feladjuk. Tettrekészség, mert a dolgok nem történnek meg maguktól. Csinálni kell! Kitartás. Néha kevesebbre, néha többre van szükség, de mindenhez kell kitartás! Ha elkötelezettek vagyunk céljainkkal kapcsolatban, akkor el is érjük azokat. Személyes felelősség-vállalás. A mi életünkért mi felelünk.
Senki másnak nem olyan fontos a mi egészségünk, sikerünk, mint nekünk, és ha ez igaz, akkor nekünk kell ezért a legtöbbet tenni, felelősséggel. Hiszem, hogy az egészséges táplálkozás, az egészséges életmód fittebben, fiatalosabban tart bennünket, és így jobb élni.
Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot, ha úgy gondolja, Önnek is segíthetek. Üdvözlettel: Dr. Kirillyné Molnár Ágnes Független HERBALIFE Tanácsadó +36 (20) 319-5500
Fittebben, fiatalosabban élni jó! |